Szabó Maya

2019.05.29.

A kiállítás címe: Tárgyként nyíló virágaink

"Körülöttünk az élet megannyi tárgyiasult darabja melyet a figyelmünk jelöl ki
az expozíció mozdulatlanságában teljes jelenlétben megszületik a kép
Fotográfiák.... mint lélegzetekből fűzött gyöngysor vezetnek át az életen
minden ami születik ugyanazon pillanatban múlik is ez a fájdalom hatja át a létet
de ez adja meg mindennek az értékét is
a természet körforgásában erre figyelmeztet rögzített pillanataink egyszerisége erről vall
emlékeztetőként ezt mutatják ragyogják vissza ránk „tárgyként nyíló virágaink."

A tárlaton Polaroid/Impossible anyagra készült eredeti fotográfiák és printek voltak láthatók.

Végh József megnyitó beszéde

Olyan képeket láthatunk itt, amelyek a valósághoz hasonlóan folyamatos változásban vannak. Annak, hogy azonnal megnézhessük kívülről is az átélt pillanatot, ez a változékonyság az ára. Lehet, hogy már egy hónap múlva is, ha valaki újból eljön megnézni ezeket a fotókat, már mást lát. Ebben a halványulásban van valami hasonlóság az emlékezéssel. Ahogyan az új emlékek fényében a régieket nem látjuk olyan részlet-gazdagnak. Az emlékezés persze rejtélyesebb folyamat, mert egyszer csak történik valami, és addig elfeledettnek hitt tapasztalatok is újra fénybe kerülhetnek.

Ezek a polaroid képek így fokozottabban emlékeztetnek az elmúlásra, amely fájdalmas, nosztalgikus is lehet. Buddha útján a kiindulópont a szenvedés és az elégedetlenség elfogadása. Ez teszi lehetővé, hogy megismerjük a problémát, és a így már a segítségével érjük el a megszabadulást. A boldogság kulcsa az emlékezés. A nagy orosz rendező, Andrej Tarkovszkij is kipróbálta a polaroid műfaját, a fájdalmas emlékezésről külön filmje is van, a Nosztalgia.

Az itt látható képek többsége kerek kivágásban jelenik meg. Ahogyan a látásunk eredeti, természetes működése is ívek mentén mozog. Ez a lyukkamerás fényképezésre is utalhat. Ez felkínál egy másik, kapcsolódási pontot Tarkovszkijhoz. A rendező Andrej Rubljov című filmjében van egy „camera obscura”-jelenet, amelyben a templomajtó kis nyílása, a beszélgető szerzetesek árnyékai közé vetíti az éppen megérkező tatár lovasokat. Egyértelmű a rendezői szándék. Az árnyékok stabil képei között fejjel lefelé mozog a lovasok filmje. Majd a kamera megmutatja a kerek nyílást az ajtón, hogy végül magukat a tatár lovasokat is megmutassa.

A kerek képkivágás ma már szokatlan, miközben a képernyők eredeti formátuma is a kör alakú. Az első televíziók vagy a lokátor-ernyők mind kerekded alakúak. Több mint ötven évnek kellett eltelnie az első tévéadástól, hogy a képernyő sarkos-szögletes legyen. Ugyanez figyelhető meg a szemüvegeken is. Így többszörösen is érdekesek a „kerek ablakban” látható képek. Amióta a festmények kereteiben perspektívát látunk, másként nézzük a képeket, mint előtte. Így gyakran nem is tudunk mit kezdeni a reneszánsz előtti világ képeivel. A kerek polaroidok valahogy ide is visszavisznek időben. A színekkel az enyészpont is elolvad a képeken, és kénytelenek vagyunk a tér illúziója helyett magukat a dolgokat és a színek elevenségét észrevenni.

_{Ossza meg az oldalt!}